Megkezdődött a szavazás Magyarországon

Ma reggel hat órakor megkezdődött a voksolás Magyarország 10 ezer 285 szavazókörében a magyar országgyűlési választáson. Este hét óráig valamivel kevesebb, mint 8 millió választópolgárt várnak az urnákhoz, ebből több mint 144 ezer fiatal lesz jogosult arra, hogy először szavazhasson.

A voksolásra nagy számban regisztráltak az erdélyi magyarok is, mintegy 250 ezren kértek levélcsomagot. Szociológusok becslései szerint ez akár 2 képviselőt is jelenthet a Magyar Országgyűlésbe. Tegnap délutánig 81 ezer levélszavazat azonosító nyilatkozatát dolgozta fel a Nemzeti Választási Iroda, a szavazási iratok 14,8 százaléka érvénytelen volt. Az RMDSZ területi szervezetei, valamint a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt önkéntesei segítenek az azonosító nyilatkozat kitöltésében és a levélcsomag összeállításában, az irodák hosszabbított program szerint működnek ma is, hogy az oda eljuttatott levélszavazatok idejében érkezzenek meg majd Budapestre.

Barti Tihamér, az RMDSz Gyergyó Területi Szervezetének elnöke elmondta ma délután 5 óráig fogadják a lakosságot az egész medencében. Tőkés Lehel a gyergyószéki Erdélyi Magyar Néppárt elnöke arról tájékoztatott, hogy ma 14 óráig fogadják a szavazókat, Maroshévizen, Borszéken, a falvakon önkéntesek gyűjtik a levélszavazatokat, amit ma koradélután szállítanak a csíkszeredai konzulátusra.

Forrás: MTI
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

Live Video

Partnereink