Magmentőket képeznek Udvarhelyszéken

A Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért a Hagyományos magok – a biodiverzitás megőrzésének kulcsa elnevezésű projekt keretében kétnapos képzést szervez október 20-21.-én 9 és 17 óra között Lókodban. Előadások hangzanak el a tájfajták jelentőségéről a táplálkozásunkban és a természeti sokszínűség megőrzésében, norvégiai jó példákat mutatnak be és a magmentés lehetőségeiről beszélnek.

A lókodi és az apahidai kísérleti kertekben nagyon sok tájfajta magot sikerült szaporítani, amit 2016 tavaszán fognak szétosztani. Ezért tartják fontosnak a szervezők, hogy olyan személyekkel, illetve szervezetekkel dolgozzanak együtt, akik magmentőkké szeretnének válni és vállalják egy-egy tájfajta szaporítását a saját kertjükben is. Október 16-ig lehet jelentkezni a képzésre az alapítvány székhelyén (Székelyudvarhely, Solymossy utca, 29 szám, naponta 9 – 17 óra között), vagy a monika.pakot@civitas.ro email címen. A képzésen való részvétel díjtalan, az étkezést és a szállást a szervező biztosítja.
MVR/Asztalos Ágnes

  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

ÉRTSÜNK SZÓT

Live Video

Partnereink