Ma van a romák nemzetközi napja

Az első Nemzetközi Roma Kongresszust 1971-ben tartották Londonban, ekkor nyilvánították április 8-át a Romák Nemzetközi Napjává.

Itt fogadták el a romák nemzetközi zászlóját, illetve Gelem, gelem című himnuszát is. A 2006. évi 66-os számú törvény április 8-át A roma etnikum romániai ünnepnapjává nyilvánította. A 2011-es népszámlálás alkalmával Romániában 619 ezer személy vallotta magát romának. A roma szervezetek és szociológusok szerint azonban számuk meghaladja a 2 milliót. A jogvédők szerint a Romániában élő romák legnagyobb problémája a szegregáció, ami nemcsak abban mutatkozik meg, hogy a népcsoport tagjait a települések szélére száműzik, hanem az oktatásban is. 2007-ben az oktatási minisztérium rendeletben tiltotta meg az iskolai szegregációt ennek ellenére a roma szervezetek azt állítják, hogy az ország oktatási intézményeinek a 25 százalékában diszkriminálják a roma gyerekeket.

  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

JÓ REGGELT, ERDÉLY!

Live Video

Partnereink