Ma választanak elnököt a gallok

Ma tartják az elnökválasztás második, mindent eldöntő fordulóját Franciaországban.

Az 5. Francia Köztársaság 8. elnökére csaknem 47,5 millióan adhatják le voksukat. A 67 ezer választókörzet pár perccel ezelőtt nyitott ki, a nagyvárosokban este 8, a kisebb településeken este 7 óráig lehet szavazni. Ahogy az első fordulót, úgy a másodikat is fokozott biztonsági intézkedések mellett tartják a terrorfenyegetettség miatt: a köztereken járőröző több ezer katona mellett több tízezer rendőr is biztosítja a választóhelyiségeket. A pénteken nyilvánosságra hozott utolsó felmérések az egy éve alakult és magát a hagyományos jobb- és baloldali pártok fölé helyező, saját politikai mozgalmat vezető Emmanuel Macron biztos győzelmét jelzik. Macron 61,5-62 százalékos támogatottsággal győzheti le a radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltjét, Marine Le Pent, aki az előrejelzések szerint a szavazatoknak mindössze 38-38,5 százalékára számíthat. Az új köztársasági elnököt legkésőbb május 14-én beiktatják hivatalába, aznap jár le ugyanis François Hollande mandátuma.

Forrás: Euronews
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

ZENÉS ÜZENETEK

Live Video

Partnereink