Ma újra napirendre kerül a Mikó-ügy

Ma tárgyalja a legfelsőbb bíróság a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatására vonatkozó kérést.

Kató Béla szerint kevés az esély arra, hogy a visszaszolgáltatás mellett dönt a bíróság. Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a Krónikának elmondta: a visszaszolgáltatást teljesen levette a napirendről a román állam, az utóbbi években már csak visszautasításról kaptak tájékoztatást – az ingatlanjaik mintegy kétharmadát nem kapták vissza, még legalább háromszáz épület hiányzik.

Az egyházkerület sajtóirodája közleményben emlékeztet arra, hogy 2016. április 21-én a Brassói Ítélőtábla első fokon elutasította a restitúciós kérést, teljesen megalapozatlan módon, anélkül, hogy az Egyházkerület jogi érveit érdemben tárgyalta, határozatában egyáltalán megemlítette volna. Az ítélőtábla szerint erről az iskoláról a református egyház lemondott a magyar állam javára, mert nem tudta azt fenntartani, és ezért ez az iskola a román állam tulajdona.

Forrás: Kolozsvári Rádió
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

JÓ REGGELT, ERDÉLY!

Live Video

Partnereink