Lesújtó jelentést közölt Romániáról az Európai Bizottság

Veszélyeztették tavaly a korrupcióellenes harc visszafordíthatatlanságát. Erőteljes nyomás nehezedik az igazságügyi rendszerre és törvényekre – tájékoztat az Európai Bizottság ma bemutatott Romániára vonatkozó jelentéséről a News.ro hírportál.

Az országjelentés szerint a korrupcióellenes harc veszélyben volt, az igazságügyi intézmények jó és folyamatos eredményeit nagyban befolyásolták a tavalyi események. Az igazságügyi jogszabályok folyamatban lévő reformjai árthatnak az igazságügy függetlenségének, és lenullázhatják az eltelt tíz év eredményeit. Ugyanakkor továbbra is erőteljes nyomás nehezedik a korrupcióellenes igazságügyi intézményekre és törvényes keretre – hangsúlyozza a dokumentum.

Az Európai Bizottság jelentése szerint a korrupció mindent behálóz, és továbbra is az egyik legnagyobb akadályt jelenti a vállalkozások életében. 2017-ben a korrupciót és a nepotizmust tartották a romániai vállalkozások legnagyobb akadályának. A vállalkozók 85, illetve 82 százaléka vélekedik így a 37, illetve 38 százalékos európai uniós átlaghoz képest. A bizottsági jelentésből az is kiderül: a vállalatok 86 százaléka szerint a megvesztegetés és az ismeretség a legegyszerűbb mód arra, hogy hozzájussanak bizonyos közszolgáltatásokhoz, ami 10 százalékos növekedés 2015-höz képest, miközben az uniós átlag ezen a téren 60 százalék. Ugyanakkor a vállalatok 70 százaléka úgy véli, a sikeres vállalkozások egyedüli kulcsát a politikai kapcsolatok jelentik. E téren az uniós átlag 42 százalék.

Forrás: News.ro
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

Live Video

Partnereink