Lesújtó jelentést kapott a kormánykoalíció

A Velencei Bizottság azt javasolta Romániának, változtassa meg a vezető magas rangú ügyészek kinevezésének jogi szabályozását, és ennek érdekében módosítsa az Alkotmányt is azért, hogy semleges kinevezési és leváltási eljárást biztosítson.

A Velencei Bizottság tegnap tette közzé harmincoldalas előzetes véleményét. Ebben kifejti: a vezető ügyészek kinevezésében és leváltásában az elnök és a Legfelsőbb Bírói Tanács szerepének megőrzése szavatolhatja az eljárás semlegességét, és kiegyensúlyozhatja az igazságügyi miniszter befolyását. Az ajánlás szerint kiegészítésre szorul az a kormánykoalíció által beterjesztett javaslat is, amely a bírák és az ügyészek felelősségre vonhatóságát szabályozza. A testület szerint a jogszabálynak ki kell mondania, hogy az ügyészek anyagilag nem vonhatók felelősségre, ha esetükben nem állapítható meg rosszhiszeműség vagy hanyagság. A testület kifogásolta a bírák és ügyészek szabad véleménynyilvánítását korlátozó cikkelyt, illetve javasolta Romániának, ne az ügyészség újonnan létrehozandó külön részlege vizsgálja az ügyészek és a bírák visszaéléseit, hanem szakosodott ügyészeket foglalkoztassanak erre a célra. Az Európa Tanács alkotmányjogi egyeztető testületétől Klaus Iohannis elnök kért véleményt azt követően, hogy a kormánykoalíció megszavazta a Parlamentben az igazságszolgáltatás működését szabályozó három törvény módosítását. Ezeket a jogszabályokat az elnök és a jobboldali ellenzék többször megtámadta az Alkotmánybíróságon, ezért azok még nem léptek hatályba.

Az államfő szerint rendkívül aggasztó a bizottság jelentése

Rendkívül aggasztó az igazságszolgáltatás függetlenségére nézve a Velencei Bizottság előzetes jelentése – jelentette ki Klaus Iohannis.

Az államfő kéri a Parlamenttől, legyen tekintettel a megfogalmazott ajánlásokra – írja tegnapi közleményében az elnöki hivatal. Klaus Iohannis hangsúlyozza, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségének és a jogállam megerősítésének érdekében úgy kell alkalmazni a Velencei Bizottság ajánlásait, hogy azok segítsék a korrupcióellenes harc folytatását.
A Velencei Bizottság tegnap tette közzé előzetes jelentését az igazságügyi törvények módosításával kapcsolatban. A testület a többi között azt ajánlja Romániának, gondolja újra a magas rangú ügyészek kinevezésének és visszahívásának folyamatát, beleértve az erre vonatkozó alkotmányos előírásokat is úgy, hogy ebben megmaradjon egyes intézmények, mint a Legfelsőbb Bírói Tanács és az államelnöki hivatal szerepe, amelyek kiegyensúlyozhatják az igazságügyi miniszter befolyását.

A jelentés egybecseng az ellenzék véleményével

A Velencei Bizottságnak az igazságügyi törvények módosítására vonatkozó előzetes jelentése ellentmond a testület korábbi, az igazságszolgáltatás függetlenségének európai előírásaira vonatkozó jelentésnek – véli a Képviselőház jogi bizottságának szociáldemokrata elnöke. Eugen Nicolicea szerint a Velencei Bizottság ellentmond önmagának.

Alina Gorghiu liberális párti szenátor örvendetesnek nevezte a jelentést és úgy vélte, a Parlamentnek újra kell tárgyalnia az igazságszolgáltatás három törvényét. A Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke, Dan Barna szerint a jelentés egybecseng véleményükkel, miszerint az igazságügyi törvények módosításai sértik az igazságügyi rendszer függetlenségét és visszalépést jelentenek Romániának. A Népi Mozgalom Párt vezetője, Eugen Tomac is egyetért az előzetes jelentéssel. Hangsúlyozta: az ügyészek kinevezésének folyamatát úgy kell módosítani, hogy ezek mindenféle politikai befolyás nélkül tudják folytatni tevékenységüket. A Velencei Bizottság tegnap tette közzé előzetes jelentését az igazságügyi törvények módosításával kapcsolatban.

Forrás: MTI/Agerpres
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

JÓ REGGELT ERDÉLY!

Live Video

Partnereink