Korrupcióellenes tüntetés volt tegnap este Bukarestben

A korrupció ellen tüntetett körülbelül ezer személy Bukarestben vasárnap este. Az Együtt mentjük meg az országot a korruptaktól elnevezésű felvonulás a Győzelem téren kezdődött és a Frankofónia terén ért véget.

A kitartó esőben felvonuló tüntetők olyan jelszavakat skandáltak, mint PSD-PNL, ugyanaz a marhaság, Dragnea, ne feledd, Románia nem akar téged, ‘Tolvajok, Nem akarunk tolvaj nemzet lenni, Gyertek, mentsük meg Romániát. A megmozdulás résztvevői a Parlament épülete és az Alkotmánybíróság székháza előtt is elvonultak, miután az Egyetem téren letérdelve adóztak a forradalmárok emlékének.

A tiltakozók aláírásokat gyűjtöttek Bukarest főpolgármestere, Gabriela Firea menesztése érdekében, állításuk szerint már 6.000 személy adta nevét és kézjegyét az indítványhoz. A tüntetés a Frankofónia terén ért véget este 22:30 körül.

Nagyszebenben is felvonult vasárnap este mintegy száz tüntető, hogy kifejezze nemtetszését a kormányzó pártokkal szemben. A résztvevők a Szociáldemokrata Pártot és a Liberálisok és Demokraták Szövetségét, valamint a kormányt és a parlamentet bíráló jelszavakat skandáltak.

Forrás: Agerpres
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

NAPRAKÉSZ

Live Video

Partnereink