Kisebb tüntetések voltak tegnap este országszerte

Összesen csaknem 250-en tüntettek a kormány ellen tegnap este Bukarestben, Kolozsváron és Nagyszebenben.

A tiltakozók kérték az Adótörvénykönyv módosítását, az igazságügyi törvények módosítás-tervezetének visszavonását, a büntetőjogi ügyekkel rendelkező köztisztviselők lemondását. Bukarestben hozzávetőlegesen 60 személy gyűlt össze a Győzelem téren tartott tüntetésen. Kérték a szenátusi és a képviselőházi elnök lemondását, valamint azt, hogy az államfő ne hirdesse ki az igazságszolgáltatási törvények Parlament által elfogadott változatát.

Kolozsvár főterén hozzávetőlegesen 100-an vettek részt a kormányellenes tüntetésen, amelyről ezúttal elmaradt a megszokott felvonulás, de a tiltakozók megegyeztek abban, hogy a következő vasárnap is találkoznak majd a város központjában. A nagyszebeni tüntetésen mintegy 70 személy vett részt és a megmozdulás hozzávetőlegesen egy órát tartott. Kisebb méretű tüntetéseket tartottak még tegnap este Iași-ban, Marosvásárhelyen, és Brăila-n is. A közösségi oldalon meghirdetett esemény szervezői általános sztrájk kirobbantására buzdítják a szakszervezeteket.

Forrás: Agerpres
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

Live Video

Partnereink