Kezdődhet az aláírásgyűjtés Székelyföld autonómiájáért

Megjelent ma a Hivatalos Közlönyben a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezet, amelyet polgári kezdeményezésként akar a Parlament elé terjeszteni egy – a Gyergyószéki Székely Tanács által megalakított – tíztagú kezdeményező bizottság.

A tavaly novemberben beterjesztett tervezet szövege együtt jelent meg a – szakértőkből álló, a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló – törvényhozási tanács véleményezésével, amely a kezdeményezés elutasítását javasolja a törvényalkotóknak. Az indoklásban a szakértők kifejtik: azért javasolják a törvényjavaslat elutasítását, mert álláspontjuk szerint a kezdeményezés az egységes román nemzetállammal párhuzamos, különálló állami entitás létrehozását irányozza elő, ami alkotmányellenes. A következő lépés az aláírásgyűjtés kell hogy legyen – mondta a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke, Árus Zsolt, a kezdeményezők egyike az MTI érdeklődésére.

Hozzátette, hogy Gyergyószéken jövő héttől megkezdik a szükséges támogató aláírások gyűjtését, de az országos aláírásgyűjtés megszervezésének feladata szerinte a székely autonómiamozgalom ernyőszervezetére, a Székely Nemzeti Tanácsra hárul.

Az SZNT elnöke, Izsák Balázs korábban kifejtette: racionálisabb megoldásnak tartja, és inkább azt szorgalmazza, hogy az erdélyi magyarság decemberben megújult parlamenti képviselete terjessze a törvényhozás elé az autonómia-statútumot. A polgári kezdeményezésre csak alternatív lehetőségként tekint, mivel annak feltételeit nagyon nehéz teljesíteni.

Forrás: MTI
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

KALANDOROK

Live Video

Partnereink