A katolikus líceum szerepel az új iskolahálózat tervében

Egyre jobban begyűrűzik a Római Katolikus Teológiai Líceum körüli bizonytalanság.

Információink szerint a Megyei tanfelügyelőség az Adóhivatalhoz fordul, annak érdekében, hogy az állást foglaljon az iskola ügyében. Ennek folyamodványa lehet az intézmény adó azonosítójának törlése is. Rádiónknak név nélkül nyilatkozó, a tanfelügyelőséghez közel álló forrás szerint ennek azért látják szükségét, mert két per van folyamatban az iskola törvényes működése kapcsán, így minden érintett hatóságnak meg kell szólalnia az ügyben. Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Mint ismert a Marosvásárhelyi Tanács a 271-es számú határozatában rendelkezett az iskola létrehozásáról, a határozatot a prefektus támadta meg a bíróságon és jogerős ítélet kapcsán el is törölték azt.

A tanintézmény vezetőjének ügyvédje szerint az is gondot jelent, hogy múlt év decemberében nem hívtak össze helyi tanácsülést annak érdekében, hogy megszavazzák az új iskolahálózatot, viszont a 2016/2017-es iskolahálózat tervében a Római Katolikus Teológiai Líceum is szerepel úgy, mint akármelyik másik líceum Maros megyéből. Az RMDSZ kezdeményezésére péntekre rendkívüli tanácsülést hívtak össze, tudtuk meg Csiki Zsolttól a Marosvásárhelyi Tanács RMDSZ frakciójának vezetőjétől.

A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium szülői bizottsága is minden érintett intézményt felkeresett, az iskola beiskolázási tervezetének elfogadása érdekében. Az iskola beiskolázási tervezetét tegnap délelőtt nyújtotta be a tanári testület képviselete a főtanfelügyelőségre. Csíky Csengelét, a Római Katolikus Gimnázium szülői bizottságának tagját kérdeztük a megtett és a tervezett lépésekről.

Riporter: Avram Izabella

  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

Live Video

Partnereink