Jövő héten iktatják az élettársi kapcsolatról szóló törvényt

Az élettársi kapcsolatot szabályozó törvény explicit módon megtiltja majd, hogy az ilyen kapcsolatban élő személyek gyereket fogadjanak örökbe – közölte tegnap Florin Manole szociáldemokrata képviselő.

A politikus közölte: a jövő héten több társával együtt benyújtanak egy, az élettársi kapcsolatot szabályozó törvénytervezetet, amely a felek jogait szabályozza. Mint mondta, ebben vagyoni kérdések, adósságok, öröklés és egyebek mellett benne lesz az is, hogy az ilyen kapcsolatban élő személyek nem fogadhatnak örökbe gyereket. Florin Manole képviselő szerint a jogszabálynak semmi köze a család alkotmányos meghatározásáról szervezett hétvégi referendumhoz.

Az ortodox egyház máris ellenzi a tervezetet

Határozottan elutasítja a Román Ortodox Egyház a bejegyzett élettársi kapcsolatok törvényessé tételét – nyilatkozta tegnap este az egyház szóvivője az Antena3 hírtelevíziónak.

Az ortodox egyház szóvivője szerint a törvény elfogadása az első lépést jelentené az azonos neműek házasságának engedélyezéséhez. Vasile Bănescu leszögezte: az elfogadásra váró törvény „veszélyezteti a család intézményét”, ezért az ortodox egyház várhatóan tárgyalásokat kezdeményez a parlamenttel a tervezetről.

  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

HíRNEGYEDÓRA
JÓ REGGELT, ERDÉLY!

Live Video

Partnereink