Johannis is csatlakozni fog az utcai tüntetőkhöz!

Klaus Johannis államelnök is csatlakozni fog azokhoz a tüntetőkhöz, akik kedd óta minden este felvonulnak a fővárosban – ezt maga az államelnök jelentette be ma délután, a civil társadalom képviselőivel folytatott egyeztetéseket követően.

Hozzátette azonban, nem fogja előre közölni ennek időpontját, mert nem a média kedvéért döntött így. Klaus Johannis 18 „civillel” tárgyalt ma délután, akiket a hivatal e-mail-címére beérkezett javaslatok alapján válogatott ki. Elmondása szerint a meghívottak közölték vele, hogy új arcokat akarnak látni a politikában. Olyan szereplőket, akiknek nevéhez nem fűződik korrupció gyanúja, és akik ellen nem indított bűnvádi eljárást az ügyészség. Az államfő azt is elmondta, hogy a meghívottak igen hasznos ötletekkel álltak elő, amelyeket közvetít majd a parlamenti pártok felé. Ezzel a találkozóval az egyeztetéseknek csak az első fordulója ért véget – tette hozzá Klaus Johannis, kedden ugyanis újabb konzultációkat tart a politikai pártok képviselőivel, és a jövő hét végén fogja közölni álláspontját a jövendőbeli kormánnyal kapcsolatban. Az alakulatok többsége előrehozott választásokat vagy szakértői kormányt szeretne, politikai alapon szerveződő kormányról szinte senki nem hajlandó tárgyalni, és senki nem nevezett meg miniszterelnök-jelöltet – summázta az államfő az elmúlt két nap egyeztetéseinek lényegét.

Forrás: Agerpres
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

KULTÚRPRESSZÓ

Live Video

Partnereink