Jogos a szülők felháborodása!

Emberi jogaik érvényesítésében sérti az iskolaközösség tagjait a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ellehetetlenítése – állapította meg a Képviselőház emberi jogi, egyházi és nemzeti kisebbségi bizottsága, amelyet ma tájékoztatott az iskola helyzetéről a Civilek a katolikus iskoláért csoport küldöttsége.

A meghallgatást kezdeményező Kulcsár Terza József képviselő az MTI-nek elmondta: a több mint kétórás szakbizottsági ülésről jelentés készül, amelyet a kialakult helyzet mielőbbi orvoslása érdekében megküldenek a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak és az oktatási tárcának. Kijelentette: az iskola nem állhat le az ügyészségi vizsgálat idejére, a minisztériumnak meg kell találnia a gyakorlati megoldást, hogy az oktatáshoz, a vallásgyakorláshoz, a szabad iskolaválasztáshoz fűződő emberi jogok ne sérüljenek az iskolaalapítás törvényességét megkérdőjelező jogi huzavona miatt.

A szülők szószólója, Csiky Csengele az MTI-nek elmondta: most már biztosnak tűnik, hogy az iskola nem indíthat idén cikluskezdő: előkészítő, ötödik és kilencedik osztályokat. Hozzátette: legalább azt szeretnék elérni, hogy a már beindult osztályokban zavartalan legyen az oktatás és a következő beiratkozási időszakig rendeződjön a gimnázium jogi helyzete.

A szülők szóvivője, Csiky Csengele nyilatkozott rádiónknak:

Forrás: MTI
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

NAPRAKÉSZ
DÉLUTÁNI RÁDIÓÚJSÁG

Live Video

Partnereink