Jelentősen megváltozhat a kormány összetétele

A Dăncilă-kormány minisztereinek egyharmada eshet áldozatául a pénteken bejelentett kormányátalakításnak.

Az elemzők szerint a kabinetből várhatóan távozni fog többek között Paul Stănescu miniszterelnök-helyettes, George Ivaşcu kulturális miniszter vagy az autópályaépítésekért felelős Lucian Șova szállítási miniszter. Eőfordulhat, hogy az augusztus 10-i tüntetések után sokat bírált Carmen Dan belügyminiszter is megválik pozíciójától.

Az RMDSZ pénteken Valentin Popa tanügyminiszter leváltását kérte – elemzők szerint ennek eleget tesz a nagyobbik kormánypárt, ugyanis szüksége van a szövetség támogatására. Székely Ervin politikai elemző elmondta, hogy ez még nem tekinthető bizonyosnak, de a PSD-n belüli, egyfajta zendülést követően logikusnak tűnik, hogy ha a kabinetből is eltávolítaná azokat, akik a párton belül ellene fordultak.

„Az óra ketyeg, hiszen október 8-án lesz az első fellebbviteli tárgyalása Liviu Dragneának. Ő mindent meg kell mozgasson most azért, hogy továbbra is hivatalban maradhasson. Eddig mindig úrrá tudott lenni a párton belüli gondokon, úgy tűnik, hogy most is, és ha ennek az az ára, hogy át kell alakítani a kormányt, akkor át fogja alakítani a kormányt.” – fogalmazott az elemző.

Forrás: Marosvásárhelyi Rádió
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

Live Video

Partnereink