Iohannist támogatja a jövő évi államfőválasztáson a PNL

Klaus Iohannist támogatja a jövő évi államfőválasztáson a Nemzeti Liberális Párt.

Erre az ellenzéki alakulat tegnapi országos tanácsának küldöttei bólintottak rá, miután az államfő beszédet mondott előttük. Klaus Iohannis június 23-án jelentette be, hogy újrázni készül. Ludovic Orban, a liberálisok első embere, már akkor a párt támogatásáról biztosította. Tegnap tulajdonképpen ezt a döntést erősítették meg a küldöttek. Azt, hogy a Szociáldemokrata Párt részéről ki lesz Klaus Iohannis kihívója, még nem lehet tudni. A kormány kidesebbik erejét adó Liberálisok és Demokraták Szövetségének az elnöke Călin Popescu Tăriceanu dédelget ugyan államfői álmokat, ezt pártja nem tudja beteljesíteni. A szociáldemokraták között pedig nem mindenki ért egyet az ő támogatásával. Klaus Iohannis 2014-ben a Nemzeti Liberális Párt elnöki székéből került a Cotroceni-i palotába. Akkor Victor Ponta volt a szociáldemokrata ellenfele. Az államfőválasztás első, november 2-i fordulóján még közel 10 százalékkal kevesebb szavazatot kapott, mint Victor Ponta. A november 16-i második fordulóban a voksok 54,43 százalékát szerezte meg. Elnöki mandátuma megszerzéséhez nagy arányban járultak hozzá az erdélyi magyarok is.

 A képviselőház jogi bizottságának a szociáldemokrata elnöke bírálja az államfőt, amiért részt vett és beszédet mondott a Nemzeti Liberális Párt országos tanácsán.

 Eugen Nicolicea arra hívta fel a figyelmet, hogy Klaus Iohannis mostantól nem az ország államfője, hanem a liberálisok államfőjelöltje. Szerinte az államfő az elmúlt időszakban nem adta tanújelét annak, hogy pártatlanul avatkozik közbe a belpolitikai viták során. Kijelentette, semmi garancia nincs arra, hogy Iohannis nem fogja ismét semmibe venni az alaptörvény valamelyik pontját, majd azzal takarózni, hogy ő nem az Alkotmány őre, csupán egy államfőjelölt.

Forrás: Rador
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

ÉRTSÜNK SZÓT

Live Video

Partnereink