Három napos országos gyászt hirdetett a kormány

Az éjszaka történt súlyos szerencsétlenség során egy fővárosi szórakozóhelyen tűzvész ütött ki, 27-en életüket vesztették, másfél százan megsérültek, sokan válságos állapotban vannak.

A Colectiv Club nevű lokálban engedély nélküli pirotechnikai eszközök alkalmazásával bemutatott előadás során keletkezett tűz, a helyszínen 26-an életüket vesztették, utólag a kórházban még egy személy meghalt, így a halálos áldozatok száma elérte a 27-et. Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár azt mondta: a kórházi ápolásra szorult 146 személy közül több sérült állapota válságos, elképzelhető, hogy többen nem élik túl az elszenvedett sérüléseket. Az egészségügyi miniszter azt közölte: felhívására reggel óta több mint félezer személy válaszolt, így néhány napra elegendő mennyiségű vért sikerült összegyűjteni, ami egyelőre elégséges is lesz a sérültek rövidtávú ellátására, de elképzelhető, hogy néhány nap múlva újabb hasonló felhívással fordulnak a lakossághoz.

Közben a Legfelsőbb Ítélő és Semmítőszék melletti Főügyészség átvette a kivizsgálást az éjszakai szórakozóhelyi katasztrófa ügyében, minősített emberölés és pusztítás vádjával indítottak kivizsgálást, ennek menetét Tiberiu Niţu főügyész koordinálja.

DIGI24/AGERPRES

  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

JÓ REGGELT, ERDÉLY!

Live Video

Partnereink