Gyűjtést szervez a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház

Nyolcadik alkalommal szervezi meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Osszuk meg az ünnep örömét elnevezésű kampányát, melynek során művészeik a nézőkkel összefogva próbálják szebbé tenni a rászorulók karácsonyát – tájékoztat közleményben az intézmény.

Idén a Krisztusért és Egyházért CE Szövetséget kívánják segíteni. A szövetség marosvásárhelyi fiókszervezetének két tevékenységéhez lehet hozzájárulni az adományokkal: a Fogadj örökbe egy nagyit! elnevezésű program révén idős, segítségre szoruló személyek testi-lelki támogatásáról gondoskodnak. A Dorcas család típusú gyermekotthonban 13 árva gyermeknek, illetve szétesett családból származó vagy szociálisan nehéz helyzetben levő család gyermekeinek biztosítanak lakhatást, ellátást, támogatást és tanulási körülményeket.

Leginkább tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodószereket, tanfelszerelést gyűjtenek. Az adományokat mától december 30-ig lehet elhelyezni a Színház nagytermi és kistermi bejáratainál, valamint a Tudor negyedbeli és a Dózsa György utcai Merkúr üzletekben található gyűjtőládákban. Az adományokat január első felében közös színházi program keretén belül adják át az időseknek, valamint a Dorcas gyermekotthon gyermekeinek.

  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

LITERA-TÚRA
ESTI MESE

Live Video

Partnereink