GÖCS – ahol több a keresztelő, mint a temetés

A 2016 július 24-én jelentkező műsorban a Maros megyei Göcsöt mutatjuk be. A település közigazgatásilag Ákosfalvához tartozik, Székelyvaja és Szövérd között terül el félúton a E60-as nemzetközi utat is érintve. Azért fogalmazok így, mert valójában pár házat leszámítva a település a főúttól távolabb, Szövérd irányában húzódik a Göcs-patak völgyében. A falu neve állítólag akadályt jelent, mivel egykor itt rablók leselkedtek az utasokra, akik közül sokat megöltek. Göcs legendás történetében érdekes szám a 9. A monda szerint 9 gazda indult el a felette fekvő Szövérdről, és ugyancsak 9 lakos eredt útnak az alatta elterülő Vaja gyepűből, hogy új települést létesítsen. Az volt az egyezség, hogy ahol találkoznak ott lesz az új falu, mely napjainkban a Göcs névre hallgat. Egy másik 9-es akkor lett jellemzője, amikor az 1567-es összeíráskor éppen 9 kapuval jelölték ezt a székely gyepűt, melynek mesés fekvéséhez sok történet fűződik. Református temploma 1836-ban épült a település központjában. A göcsi református egyház lassan két évtizede anyaegyház, addig Székelyvaja leányegyházaként tartották nyilván. A faluban a kisbaconi Benedek családnak udvarháza volt, melyet új tulajdonosa lebontatott. A településen óvoda és elemi iskola működik jelentős gyereklétszámmal. Ma, amikor legtöbb településen több a temetés, mint a keresztelő itt fordított arányról beszélhetünk. A fiatal családok közül többen vállalkoznak, itt próbálják megalapozni a jövőt, de sokan vannak azok, akik külföldre mennek a jobb élet reményében. Itt is egy pozitívumról beszélhetünk, mert közülük legtöbben visszatérnek és itt fektetik be a megkeresett pénzt. Ha az idegen felkeresi a települést ma is vendégszerető, segítőkész emberekkel találkozik. Igaz ez a fogadtatás halvány árnyéka az egykori nagy összetartásnak.

A július 24-i műsorban Majtényi-Vass Csaba református lelkész, Pécsi Annamária óvónő, Szabó Mária óvónő, vállalkozó, Kovács Irénke, Iszlai Ida (91) és Iszlai Sándor gazdálkodó vallomásai alapján kapunk képet a hajdani és a jelenlegi faluról. Összeállításunk első részét sugározzuk.

A FALU MŰSOR visszahallgatható! A műsor elérhető a youtube.com videomegosztón is!

  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

GAZDAÉLET

Live Video

Partnereink