Geambașu Réka: Ez egy kényszerpálya, amelyre a nők ráállítódnak

A #metoo (engem is) mozgalmat Alyssa Milano amerikai színésznő indította el néhány hete azzal a felhívással, hogy minden nő, akit valaha szexuális zaklatás ért, írja ki közösségi oldalára, hogy „engem is”, talán ezáltal a társadalom jobban átérzi a probléma súlyát. Milano a szexuális zaklatásokkal vádolt Harvey Weinstein producer ügyeire akarta ráirányítani a figyelmet, azonban a kezdeményezés már rég nem csak az amerikai filmvilágról szól.

Geambasu Réka, a BBTE Szociológia tanszék adjunktusa és a budapesti Hétfa Kutatóintézet munkatársa múlt hét végén jelentetett meg egy írást a szexuális zaklatás témájával kapcsolatosan (itt olvasható). Ő arra hívja fel a figyelmet, hogy a Metoo láthatóvá tesz egy olyan jelenséget, amelyről nem csak azt gondolhattuk eddig, hogy bennünket nem fenyeget, hanem, hogy csak elvétve fordul elő.

Geambasu Réka nagyon fontosnak tartja a párbeszédet ebben a kérdésben, szerinte nagyon sok szempontból csak elmélyíti az árkokat, hogyha a két tábor, az áldozatok és az áldozathibáztatók elbeszélnek egymás mellett. Azt is károsnak érzi, hogyha csak megcímkézzük a másik felet, de nem magyarázzuk el, hogy ezt miért mondjuk, miért fogjuk rá valakire, hogy áldozathibáztató. A másik célja az írással pedig az volt, hogy hangsúlyozza: ez a Metoo kampány nem a férfiak kollektív megbélyegzését célozta meg, hanem valamilyen strukturális egyenlőtlenségre akarta felhívni a figyelmet.

“Azért nevezzük áldozathibáztatónak ezeket a megközelítéseket, mert abból indulnak ki, hogy az áldozatnak van valamiféle felelőssége a kialakult helyzetben, hogy a nők maguk nagyon sokszor profitálnak ezekből a helyzetekből, tehát úgymond belemennek ezekbe a játékokba, és ezáltal a könnyű önmegvalósításnak a lehetőségét választják. Valamilyen szexuális szolgáltatást nyújtanak, bármi is legyen az, annak érdekében, hogy gyorsabban célba érjenek, mint azok az erkölcsös társaik, akik ezt elutasítják. De szól ez az áldozathibáztatás arról is, hogy csak egyszerűen naivak. Tehát minek kellett neki beülni az autóba kezdetű érvek tartoznak ide. Én pedig azt állítom egyrészt, hogy semmiféle naivitás, semmiféle olyan magatartás nem legitimizálhatja, nem teheti jogossá azokat a cselekményeket, amelyekre a másik fél, akit áldozatnak hívunk, nem bólint rá. A másik érvem pedig az volt, hogy a rendszer maga olyan, hogy a női testnek, a női szexualitásnak lehet ilyen értéke, és ebben tulajdonképpen áldozatok a nők, amely helyzetekre kétféleképpen válaszolhatnak, válaszolhatnak úgy hogy elutasítják ezeket a felkínált lehetőségeket, és válaszolhatnak úgy, hogy élnek ezekkel a lehetőségekkel. Itt tulajdonképpen ez megint egy kényszerpálya, amelyre a nők ráállítódnak, és amely megint tőlük függetlenül alakul ki. A rendszernek a sajátossága ez.”

Geambasu Rékától megkérdeztük a Sugardaddy-sugarbaby jelenséget is, hiszen ő ott él Magyarországon, hogyan látja ezt?

“Véletlen, hogy a nemi egyenlőtlenségnek a megnyilvánulása most tematizálódik, de kétségtelenül közös tőről fakadnak. Sokan úgy érvelnek, hogy képmutatás ezen felháborodni, prostitúció mindig volt és mindig lesz. Ez egy társkereső site, és fontos hangsúlyozni, hogy ez nem magyar találmány, Belgiumban nemrég tiltották be. Akik pedig ennek a létjogosultságát vitatják, én is ebbe a táborba tartozom, megtölteni a várost óriásplakátokkal és azt üzenni, hogy ez egy legitim mobilitási pálya fiatal, de szegénysorsú lányok számára. Ezzel a sugardaddy jelenséggel azt üzenem, hogy ez teljesen rendben van. És akkor megint ott vagyunk, hogy a női szexualitásnak ára van, be lehet árazni, azért fizetséget lehet kapni, és nem független ez azoktól a tágabb társadalmi jelenségektől, amelyek arról szólnak, hogy egyre kevesebb mobilitási lehetőség van, a szegénysorsú emberek számára egyre kevesebb felemelkedési lehetőség. Az óriásplakátokat nem Magyarország legszegényebb területére helyezik ki, nem a nagyon kis falvakba, hanem azokba a régiókba láthatjuk, amelyek még nem annyira leszakadottak, ahol még van esély a felemelkedésre. Nagyon aggályos ez a jelenség”.

Geambasu Réka egyetért abban, hogy a szexuális zaklatás jelensége mindenütt jelen lehet, nemcsak a színházi vagy filmvilágban, egy gyárban is jelen lehet. “Ez a mi társadalmunk és a világ minden társadalma olyan, hogy nagyobb a valószínűsége annak, hogy a férfi legyen a vezető és a nő legyen a beosztott, és egészen biztos vagyok abban, hogy ez nem korlátozódik, és erre pont a MeToo kampány volt jó, hogy rávilágítson, hogy nem kell színésznőnek lenni, és a csillogó-villogó világban élni, ahhoz hogy az ember ilyen kiszolgáltatott helyzetben találja magát. Megjelenik ez a kétkezi munkát végzők világában is ugyanúgy, mint a szellemi munkát végzők világában, a nyilvánosságnak kevésbé kitett és a nyilvánosságban élők körében egyaránt”.

Hogy a MeToo kampány mennyire éri el a célját, és mennyire változtatja meg a világot, ezzel kapcsolatban Geambasu Réka nem annyira optimista. “Az a tény, hogy ez a közösségi oldalakon történt jobbára (Facebook, Tweeter), a facebook például nem fedi le a teljes társadalmat, nagyon nehéz megbecsülni, hogy ez a társadalom mekkora részét érte el, nem nevezhetjük tömegesnek, az elérés nem olyan nagy, mint ahogy ezt Facebook használóként sejtjük vagy reméljük. Már ez is pesszimizmusra adhat okot”.

Mindennek ellenére úgy gondolja, hogy az egyik fontos hozadéka ennek a kampánynak, hogy tudatosít, hogy beindítja az erről való beszédet, hogy a jelenséget a láthatlanból felhozza a láthatóba. A teljes interjú itt hallgatható meg. Riporter Bódizs Edit.

  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

Live Video

Partnereink