Felvázolták a székelyföldi problémákat az államfőnek

Ma délelőtt Hargita megyébe látogatott Klaus Werner Iohannis, Románia államelnöke.

A látogatás első mozzanataként: Koherencia és átláthatóság – jó gyakorlatok Hargita és Kovászna megyében címmel zajlott kétórás konferencia, ezen Hargita és Kovászna megyei polgármesterek, intézményvezetők vettek részt. A konferencia a román himnusszal kezdődött, ezt követően pedig a teremben lévők rázendítettek a székely himnuszra, ezt az államfő és kísérete felállva végighallgatta, de elmondta, nem tudott róla, hogy Csíkszeredában eléneklik majd a székely himnuszt. Klaus Iohannist hallják.

Borboly Csaba Hargita Megye Tanácselnöke tömören felvázolta a székelyföldi problémákat.

Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácselnöke kifejtette, hogy nem etnikai alapú, hanem közigazgatási autonómiát akarnak Székelyföldnek, és azt várják az elnöktől, hogy közvetítsen a többség és kisebbség között.

Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere elmondta: két éve vártak erre a látogatásra, majd egy székely zászlót adott át az államelnöknek, amire ráírták Klaus Iohannis megválasztásának dátumát, a mostani látogatás dátumát, illetve azt, hogy Hargita megyében 78 százalékban szavaztak Klaus Iohannisra. Az államfő válaszként egy román zászlót adott át Ráduly Róbert Kálmánnak.

  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

Live Video

Partnereink