Feketehalomban tartják az idei EKE-tábort

Június 30-án a Brassó megyei Feketehalomban tartják az idei EKE-tábort.

A Kárpát-medence legnagyobb turista találkozóját, az Erdélyi Kárpát Egyesület 27. Vándortáborát idén a 125 éves brassói EKE szervezi meg Feketehalomban. A tábor június 3o-án kezdődik és július 5-én ér véget. Elkészült a rendezvény programja, amelynek részleteit a www.ekebrasso.ro honlapon lehet böngészni. A honlapon összesen 35 túrát ajánlanak a szervezők. Találunk itt gyerektúrákat, de felnőtteknek szánt nehezebb túrákat is.

A 27. EKE Vándortábor résztvevői nemcsak a Kőhalom mellett lévő Kotlára kirándulhatnak, hanem a Bucsecs-hegység, a Királykő, a Csukás, a Nagykőhavas, a Keresztény-havas, a Fogarasi-havasok és a Baj-havas, illetve a Törcsvári Magura csúcsaira is feljuthatnak. Biciklitúrákat, gombásztúrát és madárlest is találunk a programajánlóban.

A közelben lévő hétfalusi csángókat is megismerhetik azok, akik honismereti túrán vesznek részt. Ez csak néhány ajánlat a rendkívüli gazdag kínálatból. A vándortábor résztvevői kulturális programok közül is válogathatnak. Megismerhetik a zajzoni boricásokat és a Barcasághoz kötődő két, nemrég megjelent könyvet is bemutatnak: Kovács Lehel István: Térben és időben… Barangolás a Barcaságban című kötetét, illetve Ziegler Ágnes A brassói Fekete templom – reformáció és renováció című könyvét. A tábor keretében lesz táncház és filmvetítés is.

Forrás: Marosvásárhelyi Rádió/Petki Judit
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

DIGITÁLIS VILÁG

Live Video

Partnereink