EU: A vegyi fegyverek használata nem maradhat büntetlenül

Az Európai Unió egyetért és támogatja a vegyi fegyverek teljes tilalmát és készleteinek felszámolását világszerte, határozottan kiáll azon álláspontja mellett, hogy az ilyen fegyverek használata, beleértve bármely mérgező vegyi anyag fegyverként történő használatát is, mindenhol és minden körülmények között tilos és szigorúan elítélendő – áll az uniós tagországok külügyminisztereinek ma elfogadott állásfoglalásában.

Az unió – miniszterek alkotta – külügyi tanácsa luxembourgi egynapos tanácskozásán elfogadott nyilatkozatában megerősítette: a vegyi fegyverek használata elfogadhatatlan, a nemzetközi jog megsértésének és háborús bűncselekménynek minősül. Kijelentették, az ilyen hadviselés nem maradhat büntetlenül, elkövetőit a legszigorúbban felelősségre kell vonni. Mint hangsúlyozták, a legfrissebb, sokkoló szíriai jelentések alapján sürgős és független vizsgálatot kell végezni az EU közös álláspontjának megerősítése érdekében.

Mogherini szerint újra kellene indítani a béketárgyalásokat

Mielőbb újra kellene indítani az ENSZ égisze alatt zajló szíriai béketárgyalásokat, Oroszországnak és Iránnak nyomást kell gyakorolnia a damaszkuszi rezsimre ennek érdekében – hangsúlyozta az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője ma a tagországok külügyminisztereinek luxembourgi tanácskozását megelőzően.

Federica Mogherini rövid sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az EU kész megkezdeni a közel-keleti állam újjáépítésének tervezését, ha a politikai folyamat végre sínre kerül. A nemzetközi közösségnek közös felelőssége, hogy véget vessenek a szíriai nép szenvedésének – mondta.

Forrás: MTI
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

KULTÚRPRESSZÓ

Live Video

Partnereink