• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9730 RON
  • USD4.6085 RON
  • GBP5.8167 RON
  • HUF1.2583 RON

Tündöklő Jeromos, koprodukció a nép szája íze szerint

A Tompa Miklós Társulat, a Spectrum Színház és a Maros Művészegyüttes közös produkciója Tamási Áron drámájából december 23-án du.4 és este 7órától.

A rendező, Török Viola szerint :„A Tündöklő Jeromos című drámai játék egy egész közösség Megváltót váró keserűségét és reményeit, valamint a várakozásra hamis választ adó Jeromos történetét jeleníti meg. Tamási rituális színháza az adventi időszakot idézi: a sötétségből a fény várásának, a régi rosszal való szembesülésnek és lezárásnak, valamint a jobb, új év reményének és elhatározásának idejét.

Jeromos 4

Már zenészként is a zene színpadi megjelenítése foglalkoztatott, rendezőként mindig olyan darabokat választok, melyeknek erőteljes költői világát a zene szervesen egészíti ki. Főleg a magyar népzene kimeríthetetlenül gazdag, minden élethelyzetre és történelmi korra harmonizáló anyaga jelent számomra örök lehetőséget, hogy a szóban elmondhatatlant megsejtesse a színpadon. Euripidész, Shakespeare, Moliére, Csehov mellett természetesen Tamási Áron világához áll a legközelebb a magyar népzene és néptánc, előadásaimban (Boldog nyárfalevél, Hullámzó vőlegény, Vitéz lélek) ezt a formanyelvet használom.

Meggyőződésem, hogy a néptáncnak, koreográfiának ezúttal kiemelkedően fontos szerepe lesz egy olyan előadásban, amelyben amúgy sütnek a fojtott indulatok, érzések, és amely előadás igazi főszereplője a nép. Ezért nagy lehetőséget jelent, hogy a Maros Művészegyüttes és a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Spectrum Színházzal együtt egy közös produkcióban sajátos erdélyi hangvételben megjelenítse Tamási Áron szellemiségét.“

A Tompa Miklós Társulat művészeti vezetője, Keresztes Attila, a rendező, Török Viola, Henn János és Kovács Botond színművészek a KULTÚRPRESSZÓ műsorban Kányádi Orsolya és Kiss Dénes szerkesztésében (I.rész) :