Elutasítja az ügyészek vádjait Demeter András István

Demeter AndrásA Román Rádiótársaság vezetőtanácsának tagja a Korrupciós Ügyészség által indított kivizsgálás egyik érintettje szerkesztőségünknek úgy nyilatkozott: nem valós az ügyészek állítása, miszerint a Román Rádiótársaság vezetőtanácsi tagjai olyan döntések meghozatalában vettek részt, amelyek nyomán törvénytelenül gazdasági előnyökhöz jutottak.

Minden igényelt szolgáltatást egy törvényesen megkötött civil szerződés előzött meg, amely a munkavégzést és a kifizetést lehetővé tette – hangsúlyozta Demeter András. Kifejtette ugyanakkor: az ügyben a Román Rádiótársaság három nagy megvalósítását kifogásolják, ide tartozik a Kisinyói Rádió megalapítása, a Gaudeamus könyvvásár és a három éve rendszeresen megszervezett RadiRo zenefesztivál. A nagy és alapos előkészületeket, illetve sok pénzt igénylő projektek végrehajtásához a vezetőtanácsnak törvényesen létrehozott munkacsoportokat kellett alapítania, ami maga után vonja belső, rádiós és külső szakemberek munkájának igénybevételét.

Demeter András István

  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

LITERA-TÚRA
ESTI MESE

Live Video

Partnereink