David Grossman kapta idén a Nemzetközi Man Booker-díjat

Az izraeli David Grossmannak ítélték oda az Egy ló besétál a bárba című magyarul is megjelent regényéért az idei Nemzetközi Man Booker-díjat.

Izraeli író első alkalommal kapta meg a rangos nemzetközi elismerést, amelyre idén az Edinburghi Nemzetközi Könyvfesztivál igazgatója, Nick Barley vezette zsűri a hat döntős mű közé két izraelit is beválogatott a 125 jelölt közül: Grossman mellett Ámosz Oz Júdás című alkotása is esélyes volt – közölte a Háárec.

Az izraeli napilap irodalomkritikusa szerint a bukott standup-komikusról szóló győztes regény “egy nyugtalanító, katartikus, gyónásszerű tudatfolyam-monológ”. A díjat odaítélő Nick Barley méltatása szerint “anélkül világít rá a gyász hatására, hogy szentimentális lenne. Lenyűgözött minket Grossmann hajlandósága a stilisztikai és érzelmi kockázatok vállalására: minden mondat számít, minden szónak jelentősége van az írói mesterség ezen legmagasabb példájában”.

A Nemzetközi Man Booker-díj – amelynek nyertesét szerda este hozták nyilvánosságra Londonban – 50 ezer fontos pénzjutalommal jár, amelyen az izraeli író egyenlő arányban osztozik regénye angol fordítójával, Jessica Cohennel.

Az 1954-ben született David Grossman könyveit több mint harminc nyelvre fordították le. A Jeruzsálem elővárosában, Mevaszeret Cionban élő író baloldali, békepárti nézeteiről is ismert Izraelben. Legkisebb fia, Uri Grossman harckocsi-parancsnokként szolgált, amikor húsz évesen elesett a 2006-os második libanoni háborúban.

A Nemzetközi Man Booker-díjat egy-egy mű alapján ítélik oda évente. Bármilyen idegen nyelven írt könyv elnyerheti, ha megjelent angol fordításban is. 2016-ban a dél-koreai Han Kang The Vegetarian című kötete nyert, előző évben Krasznahorkai Lászlónak ítélték oda az elismerést.

Forrás: MTI
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

SZÓL A NÓTA

Live Video

Partnereink