Dabis Attila politikai okokat sejt kiutasítása hátterében

Politikai okokat sejt a Romániából történt kiutasítása hátterében Dabis Attila, aki közölte, hogy jogorvoslatért folyamodik a román hatóságokhoz – tájékoztat a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottja által jegyzett közlemény.

Dabis Attila beszámol arról, hogy milyen körülmények között akadályozták meg a román hatóságok a Romániába való belépését március 9-én. Dabis Attila többször is felszólította az ügyében eljáró tisztviselőket, hogy tájékoztassák a döntésről, amely alapján eljárnak, de a határrendészek megtagadták a részletes tájékoztatást, csak azt közölték, hogy Bukarestből, magasabb szintről érkezett erre utasítás.

Dabis Attila közleményében kifejti, oka van feltételezni, hogy e döntés politikai motivációból született, válaszként arra a nemzetközi kisebbségvédelmi, illetve jogérvényesítő munkára, melyet a székely közösség nevében végez. Úgy vélte, a kitiltása azoknak a szankcióknak a sorába illeszkedik, amelyekkel a román hatóságok a meglévő alkotmányos garanciák ellenére próbálják korlátozni a székely szabadság napja alkalmából tartott marosvásárhelyi demonstrációt.

Forrás: MTI
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

LITERA-TÚRA

Live Video

Partnereink