Rég nem vonultak ennyien utcára a kormány ellen

Csaknem 50 ezren tüntettek tegnap este országszerte a kormány adóreformja és az igazságügyi törvények tervezett módosítása ellen.

Hírügynökségi jelentések szerint Bukarestben 20 ezren, az ország nagyvárosaiban pedig összesen mintegy 30 ezren tiltakoztak. „Igazságszolgáltatást, ne korrupciót!”, „Lemondani!” többek között ezeket a jelszavakat skandálta a tömeg. Nemcsak az országhatáron belül tüntettek az állampolgárok, utcára vonultak a Párizsban, Milánóban és Zürichben élő románok is.

A demonstrációt az Országos Szakszervezeti Tömb és az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség hirdette meg. A tüntetés felhívásában az állt, hogy elsősorban a kormány azon döntése miatt elégedetlenek, amellyel 2018. január 1-jétől kezdődően a társadalombiztosítási járulék terhét az alkalmazóról az alkalmazottra ruházták át. A beszámolók szerint több mint 40 civil szervezet is részt vett a kormány intézkedései ellen irányuló tüntetésen. A Hotnews.ro hírportál szerint ez az első alkalom, hogy a civil szféra is a szakszervezetek mellé állt.

A kormányellenes hangulatot a legnagyobb ellenzéki párt is próbálta kihasználni. A demonstrálók között volt a Nemzeti Liberális Párt több politikusa, illetve szimpatizánsa is, akiket maga Ludovic Orban pártelnök szólított fel a részvételre. Az ellenzéki vezető egyébként már csütörtökön, a Tudose-kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány elbukása után bejelentette, hogy a liberálisok minden demokratikus eszközzel harcolni fognak a kormány megdöntéséért. Tegnap Dacian Cioloș volt technokrata miniszterelnök is jelezte, hogy csatlakozik a tüntetőkhöz.

Szerinte a kormánypártok elnökei eljátszották a választók bizalmát akkor, amikor az igazságügyi törvények módosítása mellett döntöttek. Mint mondta a törvénymódosítási folyamatot le kell állítani, és szakértők, valamint a Velencei Bizottság bevonásával kell újrakezdeni.

Forrás: Digi24/Agerpres/News.ro
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

ZENÉS ÜZENETEK

Live Video

Partnereink