Budapesten helyezhetik el Puczi Béla emléktábláját

A jövőre Budapesten megnyíló roma kulturális központ, a Cziffra-palota falán helyezzék el Puczi Béla marosvásárhelyi cigány hős emléktábláját – javasolja az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán a sajtóból értesült arról, hogy civil kezdeményezésre a budapesti Nyugati pályaudvar épületén szerettek volna emléktáblát elhelyezni Puczi Bélának, de a Magyar Állami Vasútak szabályzata ezt nem teszi lehetővé. Puczi Béla özvegye 2010 márciusában vette át férje posztumusz Petőfi Emléklap a Helytállásért elismerését Balog Zoltántól. A Terror Háza Múzeum és a Polgári Magyarországért Alapítvány akkor az 1990-ben Marosvásárhelyen elkövetett magyarellenes pogrom áldozatairól és bebörtönözötteiről tartott megemlékezést és adott át támogatást.

Puczi Béla egyike volt azoknak a marosvásárhelyi romáknak,  akik az 1990-es marosvásárhelyi pogrom idején „ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!” kiáltással a magyarok segítségére siettek. Ezért Romániában elítélték és börtönbe zárták, majd Magyarországra menekült. Ott román cigányként tekintettek rá, menekülttáborba zárták, 2009-es haláláig a Nyugati téren élt hajléktalanként.

Forrás: Kolozsvári Rádió/MTI
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

Live Video

Partnereink