Brassó pályázik a 2020-as Téli Ifjúsági Olimpia megszervezésére

A Romániai Olimpiai Bizottság levélben értesítette a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot arról, hogy Brassóban szeretnék megszervezni a 2020-as Téli Ifjúsági Olimpiát.

A hírt Brassó polgármestere, George Scripcaru közölte sajtótájékoztatón, aki közölte, hogy a hétvégén Rómában részt vett a Nemzetközi és az Európai Olimpiai Bizottság tanácskozásán. A megbeszélésen kiértékelték az idén Brassóban és környékén megszervezett Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált, amelyről azt mondták, hogy az eddigi 11 fesztivál legjobbja volt. A sikeren felbuzdúlva döntöttek úgy, hogy Brassó megpályázza a 2020-as Téli Ifjúsági Olimpia szervezési jogát. Ez jóval nagyobb méretű sportesemény lesz, hiszen nemcsak Európából, hanem az egész világról jönnének résztvevők. Brassó, Barcarozsnyó, Predeál, Cheile Grădiştei és Fundáta lenne a rendezvény helyszíne. A helyi hatóságok elismerték, hogy még jelentős beruházásokra lenne szükség ahhoz, hogy a versenyeket megfelelő körülmények között szervezhessék meg. Ehhez pedig nem elég a helyi költségvetés, kormánytámogatásra is szükség lesz.
Petki Judit

 

Forrás: mob.hu

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

Live Video

Partnereink