Bejelentette lemondását a rendőr akadémia rektora

Bejelentette lemondását tegnap a rendőr akadémia rektora Daniel Torje, miután a belügyminiszter ellenőrző testülete kivizsgálást indított az intézményben.

Az ellenőrzést azt követően rendelték el, hogy egy helyi lapban megjelent egy írás, amelyben egy diáklány szexuális zaklatással vádolja a parancsnokot. A rektor által kiadott közlemény szerint, ami megjelent a sajtóban az aljas rágalom, egy kitalált történet.

Hozzátette: Határozottan cáfol minden olyan információt, amely őt ebbe a botrányba belekeverte, és amelynek csak az a célja, hogy távozzon a rektori tisztégből. Mint fogalmazott a belügy alkalmazottjaként nincs engedélye arra, hogy a nyilvánosság elé tárja az összes információt, amely azt bizonyítja, hogy nyomást gyakoroltak rá, hogy mondjon le tisztségről. Hangsúlyozta: nem engedheti, hogy nevét sárba tapossák olyan ügyekben, amelyekhez semmi köze sincs.

Forrás: Agerpres
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

NAPRAKÉSZ

Live Video

Partnereink