Beindították Háromszéken az integrált hulladékkezelési rendszert

Háromszéken beüzemelték az egész megyét kiszolgáló lécfalvi hulladékkezelő központot. Tízévnyi építkezés után sikerült beindítani az integrált hulladékkezelési rendszert, vagyis teljes a lánc a háztartásoktól, a hulladékbegyűjtésen, szelektív válogatáson és feldolgozáson át az újrahasznosításig és értékesítésig.

Hétfőn az első szemetes autó leürítette a hulladékot abba a tárolóba, amely számítások szerint 35-40 évig be tudja fogadni a háromszéki háztartások hulladékát. Kovászna megye országos szinten egyedülálló és modell értékű, hangsúlyozták a lécfalvi hulladékkezelő központ elindításán részt vevő helyi és országos hatóságok képviselői.

Mint arról beszámoltunk a Kovászna megyei önkormányzat 20 millió eurós uniós projekt révén bezárta Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna és Bodzaforduló régi szeméttelepeit, megépítették a Lécfalva és Maksa közti 16 hektáros területen a korszerű hulladékkezelő központot, amelynek működtetését az Eco Bihor nevű cég nyerte meg és 25 munkahelyet létesített.

Ambrus József, a hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztési egyesületének igazgatója érdeklődésünkre elmondta: a szabályzat szerint a lécfalvi hulladéklerakóba kizárólag a háromszéki településekről begyűjtött szemetet lehet elhelyezni. Hozzátette: csak akkor érhetjük el, vagy közelíthetjük meg az 50 százalékos szelektív válogatási arányt, ha már a háztartásokban elkezdődik a szelektív válogatás. Ez a lakosságnak érdeke, hiszen csak így kerülhető el, hogy a lerakásra számított büntető illetékek miatt megemelkedjen a szemétszállítás költsége.

Forrás: Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

BAK-ELIT PARTY – Dj. Dr Tötivel
SZÍNEK ÉS FORMÁK

Live Video

Partnereink