Az igazságügyi miniszter törölné a hallgatólagos elfogadás módszerét

Törölni kell az alaptörvényből azt a cikkelyt amely lehetővé teszi a törvények hallgatólagos elfogadását a parlamentben – mondta ma Konstancán Tudorel Toader igazságügyi miniszter.

A tárcavezető emlékeztetett: az Alkotmány értelmében a kétkamarás törvényhozási rendszerben megengedi, hogy ha az első ház egy bizonyos határidőig nem tárgyalt meg egy tervezetet, akkor az a döntő ház elé kerüljön. Számos jogszabálytervezet jut így tárgyalás nélkül túl az első házon, és csak a döntő ház vitázik és szavaz róla. Tudorel Toader véleménye szerint az alaptörvény módosításakor el kell tűnnie a hallgatólagos elfogadás módszerének, mert ezzel alkotmányos szinten a kétkamarás jogalkotást hirdetik ugyan, de valójában a törvényt csak a döntő házban hozzák meg.

Forrás: Agerpres
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

KULTÚRPRESSZÓ

Live Video

Partnereink