Az elődöntőért küzd Székelyföld

   A legjobb négy közé szeretne jutni Székelyföld labdarúgó-válogatottja a Londonban zajló CONIFA világbajnokságon.

A C jelű csoportból második helyen továbbjutott együttes ellenfele a D csoport győztese, Nyugat-Örményország lesz.

A FIFA által el nem ismert nemzeti csapatokat tömörítő szervezet világeseményén az Ilyés Róbert vezetőedző és Jakab Zoltán szakmai igazgató által irányított együttes a csoportban 4-0-ára verte Tuvalut, majd 5-0-ára Matebeleland csapatát, végül 3-1-re kikapott az észak-olaszokat tömörítő Padániától, így második lett a csoportjában.

A válogatottban enyhe sérüléssel küzd az első ligás Sepsi-OSK gólzsákja, Fülöp István, de megérkezett és be is mutatkozott az együttesben testvére, az FC Botosanit erősítő Fülöp Lóránd.

Hétfőn szünnap volt a vb-n, Ilyés Róbert könnyű sétát vezényelt tanítványainak, majd este taktikai megbeszélést tartott.

A Székelyföld – Nyugat-Örményország CONIFA vb negyeddöntőt kedden este, erdélyi idő szerint 8 órakor rendezik Londonban.

Londonban sikerült utolérnie a KISPAD-nak Ilyés Róbertet, a beszélgetést a következő linkre kattintva hallgathatják meg:

az-elodontoert-kuzd-szekelyfold

 

 

 

  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

NAPRAKÉSZ

Live Video

Partnereink