Az ellenzék szerint Tudorel Toader az elítéltek kifehérítésére készül

Tudorel Toader az elítélt személyek “mesterséges kifehérítésére” készül, és “rejtett amnesztiát készít elő”, amikor arról beszél, hogy sürgősségi rendeletet készül a kormány elé terjeszteni azért, hogy azok, akiket titkos protokollumok és törvénytelen lehallgatások alapján ítéltek el, kérhessék az ítélet felülvizsgálatát – véli az ellenzék.

Tudorel Toader kitart a bűnözők oldalán (…) és rejtett amnesztiát készít elő Liviu Dragneának, a Szociáldemokrata Párt elnökének. Felszólítjuk a kormányt, hogy tartózkodjon ilyen jellegű jogszabályt hozni - nyilatkozta Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt elnöke.

Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke úgy fogalmazott, hogy a kormány az elítélt személyek “mesterséges kifehérítésére” készül készül azzal, hogy megpróbál politikai akarattal kivonni bizonyítékokat folyamatban lévő ügyekből, és kormányrendelettel próbál felülvizsgáltatni jogerős ítéleteket. Véleménye szerint a kormány továbbra is úgy viselkedik, mint bűnözők, köztük magas tisztségeket betöltő személyek ügyvédi irodája.

Tudorel Toader igazságügyi miniszter szerdán jelentette be, hogy kezdeményezni fogja, hogy a kormány fogadjon el egy sürgősségi rendeletet, amelynek alapján azok, akiket titkos protokollumok vagy törvénytelen lehallgatások alapján ‘igazságtalanul ítéltek el’, kérhessék az ítéletek felülvizsgálatát.

Forrás: Agerpres
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

Live Video

Partnereink