Átadták az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjakat

Átadták az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjakat a hétvégén székelyudvarhelyi Művelődési Házban.

A Közösségért díjat idén a G. Egyesület kapta, amelynek nevéhez 2002 óta számtalan jeles zenei, irodalmi, képzőművészeti, színházi, és filmes esemény szervezése kötődik, a G.Caféban csak az elmúlt évben több mint száz programmal jelentkeztek. Értékközvetítés díjjal jutalmazták a Tamási Áron Gimnázium Vitéz Lelkek színjátszó csoportját, Értékteremtés díjjal idén Rezi Erika-Gabriella alsóboldogfalvi művelődésszervező, pedagógus tevékenységét ismerték el. Az Értékmentés díjat Tamás Ernő székelyvarsági polgármester kapta, aki prioritásként kezeli az általa vezetett településen a művelődés támogatását. Az Életműdíjat ezúttal Gyöngyössy János történeti grafikus vehette át, kutatómunkájának, és az ennek alapján készült grafikáinak köszönhetjük, hogy megelevenednek előttünk az egykori székely várak, elénk tárta a székelyföldi erődtemplomok szerkezetét, szerepét és ő a Székely Kártya alkotója is. A díjazottak tevékenységét egy-egy kisfilm mutatta be, amelyek a Székelyföldi Regionális Stúdió munkatársainak munkáját dícsérik, a díjak pedig Siklódi Zsolt képzőművész és Nagy Gábor ékszerész kis plakettjéből és díszoklevélből álltak. Az Udvarhelyszék Kultúrájáért Díjat 2004 óta adják át, minden évben a Magyar Kultúra Napjának tiszteletére rendezett rendezvénysorozat alkalmával.

Forrás: Asztalos Ágnes
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

JÓ REGGELT, ERDÉLY!

Live Video

Partnereink