A prefektus ellenzi a kétnyelvűségére vonatkozó határozatot

Kifogásolta a marosvásárhelyi utcanevek kétnyelvűségére vonatkozó határozatokat Maros megye prefektusa. Lucian Goga az MTI-nek nyilatkozva ma elmondta: a törvény által előírt feladatát teljesítette, amikor ellenőrizte, hogy az önkormányzati határozatok megfelelnek-e a törvényi követelményeknek, és a kétnyelvű utcanévtáblákra vonatkozó határozatok egyike sem ment át a törvényességi szűrőn.

A prefektus hozzátette: hivatala mintegy két héttel ezelőtt jelezte kifogásait Marosvásárhely önkormányzatának, és 30 napos határidőt szabott meg a hibák kijavítására. Megjegyezte: a többi között azt jelezte, hogy a közigazgatási törvény csak a település- és intézménynevek kétnyelvű feliratozását írja elő azon településeken, ahol valamely kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. A jogszabály nem vonatkozik az utcanevek kétnyelvűségére.

Forrás: Marosvásárhelyi Rádió
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

JÓ REGGELT, ERDÉLY!

Live Video

Partnereink