A pénzügyminiszter megoldást talált a tb járulék körüli kérdésekre

Megtalálta a megoldást azon problémák rendezésére, melyek a társadalombiztosítási hozzájárulás munkáltatótól alkalmazottra történő hárítása nyomán adódtak– nyilatkozta tegnap a Digi24 televízióadóban a pénzügyminiszter.

Eugen Teodorovici megoldása négy csoportot érint: a súlyos fogyatékkal élő személyeket, az információtechnológia terén dolgozó természetes személyeket, a kutatásban-fejlesztésben-újításban tevékenykedőket, illetve azokat, akik egyéni munkaszerződés alapján dolgoznak. A pénzügyminiszteri rendelet egy évig, az állami költségvetésből fedezett csökkentések révén rendezné az említett csoportok helyzetét.

Tegnap Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter is úgy nyilatkozott sajtótájékoztatóján: az általa vezetett tárca több jogszabályt bocsátott ki az információtechnológia terén dolgozó alkalmazottak támogatására. Azt mondta: dolgoznak egy, az említett csoportot érintő pénzügyminisztériumi sürgősségi rendeleten is. Erről nem közölt részleteket. Az állami kötelékben tevékenykedő információtechnológiai alkalmazottak kapcsán azt nyilatkozta: támogatásukra a munkaügyi minisztérium több rendeletet is kibocsátott. Ezekkel azt akadályoznák meg, hogy csökkenjen a bérük a társadalombiztosítási hozzájárulás munkáltatótól alkalmazottra történő hárítását követően.

Forrás: News.ro
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

Live Video

Partnereink