A minisztérium térfelén a labda

Tegnap beszámoltunk arról, hogy a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport aggódik a Római Katolikus Iskola diákjainak jövője miatt, hiszen rohamosan közeledik az iskolakezdés. A városvezetés és a helyi tanács már nem tehet semmit az ügy érdekében, a Minisztérium pedig óvatos, egyelőre nem lép, noha egy nemrég meghozott törvénymódosítás lehetővé tenné, hogy beavatkozzon. Marosvásárhely alpolgármestere, Makkai Gergely megkeresésünkre azt nyilatkozta, ez politikai kérdés, hívjuk az RMDSZ-t, vagy a városi tanácsosokat.

Vass Leventét, a marosvásárhelyi RMDSZ elnökét, parlamenti képviselőt hívtuk fel, ő ismertette az RMDSZ álláspontját, amely szerint a minisztériumon van lenne a sor, hogy lépjen:

“Az elmúlt hat hónap alatt közösen a szülőkkel és politikusokkal próbáltuk megoldani ezt az áldatlan állapotot. Jelen pillanatban a katolikus iskola jogilag még létezik, és ezért nem lehet újat alapítani (ahogyan korábban körvonalazódott ez is, mint lehetséges megoldás – szerk. megj.). Sikerült elérni, hogy a parlamentben megszavazták, és az államelnök ki is hírdette azt a törvénymódosítást, amely szerint a minisztérium beavatkozhat ilyen esetekben, amikor nincs biztos iskolahálózata egy településnek, beavatkozhat, és felülírhatja ezeket a hiányosságokat. Azonban a minisztérium még ebben a helyzetben sem lép, arra hivatkozva, hogy még nem jutott el olyan stádiumba az ügy, hogy a minisztériumnak kellene közbelépnie”.

Vass Levente óvatosságot és szándékosságot is lát ebben, viszont szerinte az oktatási minisztériumnak szeptember 15-dikén túl már kötelező módon lépnie kell. “Marosvásárhelynek kell léteznie egy iskolahálózatnak, és ebben jelenleg is benne van a katolikus iskola. A bizonyíték, hogy a katolikus iskolát jogi entitásként kezelik az, hogy a minap a katolikus iskola keretén belül oktatói állásokat hirdettek. Éppen ezért az RMDSz helyi szinten, mindaddig amíg az iskola létezik, nem tudja se lelkiismerete szerint, se pedig stratégiai meggondolásokból kezdeményezni egy új iskola megalapítását.” Már csak azért sem, mert ez nem oldaná meg a 2017-2018-as tanévet.

Az oktatási minisztérium államtitkára, Kovács Irénke Erzsébet írásban kérte a kérdéseinket, a minisztériumból azonban adáskezdésig szerkesztőségünkbe nem jeleztek vissza.

  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

NAPRAKÉSZ

Live Video

Partnereink