A kultúra iránti közömbösség miatt nem újul meg a színház épülete

Elhanyagolt állapotba került a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház épülete. E nem éppen új keletű ténymegállapítás egy – az interneten a napokban napvilágot látott – képnek köszönhető, amely a Színház nagytermének padlózatát ábrázolja, ezzel egy kisebb port kavarva a színház és annak állapota körül. A padlószőnyeg ugyanis az évek alatt kikopott, kifoszlott, és rágógumi foltok tarkítják.

A fotós bejegyzésével ellentétben nem mocskos. Kopott, ez tény, és hogy rágógumi foltok is vannak az is tény, de az is tény, hogy ezeket a rágógumikat valószínűleg nem a színészek szokták szét köpködni próba után vagy előadás közben. – mondta rádiónknak a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója, Gáspárik Attila.

Az igazgató elmondása szerint, 9-10 éve egy tetemes összeget kapott a fejlesztési minisztériumtól az intézmény arra, hogy felújítsák azt, és az akkori vezetés közömbösségének köszönhető, hogy a tervet nem hajtották végre. A tervek között azonban akkor sem szerepelt a nagyterem felújítása.

Amióta én igazgató vagyok minden évben szóvá tettük, jelentést írtunk, fényképeket küldtünk, 8 miniszternél voltam kihallgatáson, és mindenki megígérte, hogy lesz pénz.

Azonban változás azóta sem történt, mivel a pénzügy minisztérium a legutóbbi fizetésemelésekkor megtiltotta, bármilyen befektetésnek a kieszközölését. Gáspárik Attila azt is elmondta, hogy más színházak esetében, amelyek szintén a minisztériumhoz tartoznak még rosszabb a helyzet.

„Ez nem egy Maros megyei speciális eset, vagy egy Erdélyi diszkrimináció, ennyi pénz van ma a kultúrára. Semmilyen pénzünk nincs a beruházásokra.”

Bár kiemelte, ha lenne pénzük sem a szőnyeg kicserélése lenne az elsődleges feladat. Vannak ennél fontosabb és égetőbb problémák is.

  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

DÉLELŐTTI RÁDIÓÚJSÁG

Live Video

Partnereink