A Győzelem téren tüntettek a nyugdíjasok

A nyugdíjasok azért elégedetlenek, mert 2021-től a minimálnyugdíjakat már nem a bruttó minimálbérből fogják kiszámolni, és ez szerintük a nyugdíjak csökkenésével fog járni. A Nyugdíjasok Országos Szövetségének képviselői azt mondják, hogy a nyugdíjtörvényt anélkül módosították, hogy velük konzultáltak volna. Annak ellenére, hogy ők többször is jelezték Lia Olguta Vasilescu munkaügyi miniszternek, hogy készen állnak az egyeztetésre.

A munkaügyi minisztérium augusztusban tette közzé a nyugdíjtörvény tervezetét, amelynek célja kiküszöbölni azt a jelenleg előforduló igazságtalan helyzetet, hogy olyan személyek, akik ugyanannyi járulékot fizettek be, eltérő összegű nyugdíjat kapnak, illetve hogy a nők és a férfiak azonos munkáért más-más összegű nyugdíjban részesülnek.

A törvény négy alapelvre épül: a hozzájárulás elve, azaz a kifizetés a hozzájárulás függvényében történik; az egyenlőség elve, azaz azok a nyugdíjasok, akik ugyanannyit dolgoztak, de eltérő időpontban mentek nyugdíjba, azonos pénzösszeget kapnak; társadalmi szolidaritás elve, azaz az aktív dolgozó réteg a nyugdíjalaphoz való hozzájárulással fenntartja a nyugdíjas generációt; az elévülhetetlenség elve, azaz a nyugdíjhoz való jog nem évül el.

A érdekképviselet részt akar venni a kormányülésen

Részt akarnak venni a nyugdíjasok érdekvédelmi szervezeteinek képviselői azon a kormányülésen, amelyen a nyugdíjtörvény tervezetét tárgyalják.

A Nyugdíjasok Országos Föderációjának elnöke, Dumitru Cojanu ma közölte, hogy Viorica Dăncilă kormányfőtől kérik, járuljon hozzá, hogy a nyugdíjasok képviselői jelen lehessenek, amikor a nyugdíjtörvény tervezete lesz a kormányülés napirendjén. A nyugdíjasok érdekeit védő, Unirea nevű föderáció ma tüntetett a kormány épülete előtt. A szervezet követeli, hogy 2021-re a bruttó átlagbér 45 százalékára emeljék a nyugdíjpont értékét, amint az a szociálliberális kormány programjában szerepel.

A munkaügyi miniszter szerint nem szükséges új adókat kivetni

Az Országos Előrejelzési Bizottság adatai szerint a nemzeti össztermék évről évre nő, ezért nem szükséges új adókat kivetni a nyugdíjemelések fedezésére – nyilatkozta a Digi 24 televíziónak a nyugdíjtörvény tervezete kapcsán Lia Olguţa Vasilescu.

A munkaügyi miniszter elmondta: 2019-ben 8,4 milliárd lejre lesz szükség a nyugdíjak fedezésére, és ez az összeg folyamatosan nőni fog: 2020-ban 24,8 milliárd lej, 2021-ben 58 milliárd lej, 2022-ben 81 milliárd lej lesz. Meglátása szerint az előkészítő munka nagy volumene miatt lehetetlen lenne 2019-től alkalmazni az új törvényt, hisz ötmillió nyugdíjas van, márpedig egy alkalmazott egy munkanap alatt nyolc nyugdíjat tud újraszámolni. Újdonság az is, hogy az új jogszabály előírja többek között, hogy a nyugdíj kiszámításakor figyelembe kell venni a teljesítménybérezés (szakmánybér) és a 13. fizetés után fizetett járulékokat is. Lia Olguţa Vasilescu kifejtette: nem számít arra, hogy Klaus Iohannis államfő megtagadja egy olyan törvény kihirdetését, amely megduplázza a nyugdíjakat.

Forrás: Agerpres
  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

Live Video

Partnereink