40 éves a Marosvásárhelyi táncház-Ünnepség és Táncház a Kultúrpalotában

A népzene és néptánc tengerén majdnem fél évszázada megjelent egy hullám, mely néhány cseppjében megtartotta a nagy öregek szellemiségét. Ilyen a Marosvásárhelyi Táncház, mely 2018. október 13-án ünnepli 40. születésnapját.

A neves napon, nagy szeretettel várjuk a Kultúrpalota kistermébe mindazokat, akik valaha is részesei voltak e mozgalomnak, vagy részesei szeretnének lenni ez ünnepnek. A rendezvény délután 17 órakor kezdődik. A belépés ingyenes.

,,Gyere el, csak veled együtt lesz teljes a kép!”

40 éves a Marosvásárhelyi táncház

A népzene és néptánc területén az ’70-es években megjelenő új irány, a táncházmozgalom 1978-ban érte el városunkat, és annak az évnek októberében sor is került az első Marosvásárhelyi táncházra. Pár év működés után betiltották, majd a rendszerváltást követően újraszerveződött.

Nehéz találni a Kárpát-medencében még egy olyan táncházat, amelyik a ’89-es események óta heti rendszerességgel, élő zenével, megszakítás nélkül a mai napig hűségesen megtartotta volna a nagy táncházas öregek hagyatékát, szellemiségét úgy, hogy önfenntartó, független maradjon, és ne egy intézmény, vagy táncegyüttes működtesse. Jogi hátteret 1996 óta a marosvásárhelyi Folk Center Alapítvány biztosított.

Az idén úgy döntöttünk, hogy a Maros Megyei Múzeummal partnerségben, és a Hagyományok Háza Hálózatának támogatásával megszervezzük a 40 éves születésnapot, és meghívjuk mindazokat, akik részesei voltak e mozgalomnak, vagy részesei szeretnének lenni ennek az ünnepnek.

A rendezvény kiemelkedő eseménye az a kerekasztal-beszélgetés lesz, ahol megszólalnak a nagy öregek, a Marosvásárhelyi táncház elindítói, különböző korosztályok képviselői, oktatók, zenészek, táncosok, akik hozzájárultak ennek a táncháznak a megszületéséhez, életben maradásához. A rendezvény táncházzal zárul.

A nagyérdemű, a táncház szellemisége szerint, fergeteges, művészi színpadi produkciókra nem számíthat, viszont belső hangját meghallva felállhat, és saját, illetve párja szórakoztatására táncolhat.

Nagy szeretettel várunk tehát október 13-án délután 5 órakor a Kultúrpalota kistermébe mindenkit, aki szívügyének tekinti a Marosvásárhelyi táncházat.

 

Puskás Attila Barna

 

  • Kulcsszavak
  • Nincsenek kulcszsavak.

Hagyj üzenetet
A * jelölt mezők kitöltése kötelező*

Adatforgalom / Forgalmi jelentés

Most adásban

DÉLUTÁNI RÁDIÓÚJSÁG

Live Video

Partnereink